Az élet úgy lett kitalálva, hogy minden vég egyben valami új kezdet is. Még ha nem is akkor rögtön, még ha nem is válik egyértelművé a másik kezdet, de létezik és hinnünk kell benne.

Szerencsénkre itt és most csak a földrajzi hely változik, átállítjuk a GPS koordinátákat és azok segítségével még ha máshol is, de a Manier Szalonnál parkolunk. Még nem láttam a Dalszínház utcai szalont és bár tudok néhány részletet az messze nem elég arra, hogy összeálljon a kép, ezért a kíváncsiságom egyre nagyobb.

Ottmaradt az Angolkisasszonyok Temploma, az angyalkák a mennyezeten és a falakba beivódott sok-sok titok. A gondolkodás, a tervezés, a kivitelezés nehézsége, kisebb-nagyobb akadályok, jó fej és kötekedő megrendelők titka. Ottmarad és még sokáig befolyásolja majd a hely szellemiségét. Minden Manier dolgozó lelkéből ott marad egy kis darab.

Mindenki elköszönt.

Mindenki gyűjti az erőt az “új  kezdethez”, mert bár töretlenül folytatódik a napi feladat ott is, de a hely szellemiségét fel kell építeni. Be kell lakni, és megkell szokni, hogy nem ugyanolyan karnyújtásnyira vannak a dolgok mint az elmúlt hosszú években.

Elbúcsuztunk. Anikó, kollégák (USE), modellek, táncosok, vendégek, akik éppen ráértek vagy szerették volna mégegyszer megélni az ottlét felejthetetlen hangulatát. Köszönjük Anikó!

Ott leszünk az ” új kezdetnél” is Veled!!! Én legalábbis biztosan!

15 fok Celsius. Szürke ég, szemerkélő eső. Belgrád.

Valójában itt is nyár van és állítólag nem szokott ilyen lenni… Na, de ki tudja? Lehet, hogy csak próbálják magukat is meggyőzni, hogy legalább az idő jobb szokott lenni… Ennyi maradt. Mélyek a háború ütötte sebek. Kómában az egész város. Vegetál.

Sajnos ez nem egy önkímélő vegetálás, nem egy szabadon választott komfortzóna. Nem. Ez egy kényszerhelyzet amit a lehetetlen és perspektíva nélküli gazdasági helyzet szűlt. Próbálnak túlélni. Saját elmondásuk szerint egyik napról a másikra. Nem reménykednek.

Nézem az arcokat. Egykedvűség. Nézem az öltözéket. Semmi extra, de néhány UGG utánzat feltűnik. Azért lenne ígény csak pénz nincs!!!

Hatalmas romos épület a központban. Még a háborúban lőték szét, de mivel telektulajdoni összeférhetetlenségek vannak, marad a régi formájában. Én megpróbáltam egy “háborús emlékművet” látni benne, végül is akár szándékos is lehetne. De nem az.

Sétáló utca. Még mindig esik, egyre hidegebb van. Puma, Sephora, néhány helyi tervező boltja, már már unalmas és akkor feltünik egy ismert logo, egy ismert felírat: CESARE PACIOTTI?! Mi van???

Tovább sétáltam még néhány háznyit mire feldolgoztam… Na, akkor visszafordultam, hogy felfedezzem a lehetetlent. Az volt. Egy Paciotti cipő bolt. Benne a teljes aktuális kollekció, férfiaknak a 4US ready to wear kollekcióval. Nem is értettem. Most sem értem, de talán nem is kell! Ott volt.

Jó tudni, hogy egy Paciottiért “csak” Belgrádig kell leugranom.( 2,5 óra várakozás a határon. Ha azt kibírod, már megérdemelted )

Kellett egy ruha.

Na, nem olyan “női hóbortként”, hanem mert tényleg alkalom volt. Elképzelés? Nincs, nem volt rá idő! Telefon Anikónak. Probléma megoldva! Mennyi idő alatt? Pár perc.

Az élet nem állt meg. A mókuskeréken nem kellett lassítani. És ez JÓ! Nincs több időm ilyesmire mint másfél óra.

Eredmény? TÖKÉLETES!

Miért? Hogyan? Hát, ez az! A profizmus. A vendégre való odafigyelés, emlékezés minden apró részletre az alakjából, a stílusából és a korábban megvásárolt modellekből. Mindenképpen követendő példa!!! Ez hiányzik a mai pénzorientált világunkból. Hogy odafigyeljünk a vásárlóra, hogy ne az öltözéke alapján próbáljunk tájékozódni az anyagi lehetőségeiről és ennek fényében a vásárlói potenciáljáról. Ne csak azért fizessen szívesen ami tetszik neki, hanem azért is ahogyan eljutatták oda, hogy a magáénak érezze.

Másfél óra. Kb. 12 ruha. 3 tökéletes. 3 másik szintén, csak más alkalomra. Nem keresgéltem, nem néztem végig mindent. Oda telefonáltam és Anikó tudta, hogy mire van szükségem. Minden előkészítve várt rám a próbafülkében.

Másfél óra. Mindenestől ( telefon, oda-vissza út, próba)! FONTOS LENNE MEGÉRTENI, HOGY ETTŐL MŰKÖDIK!!!

P.S. : Na, és ki volt ma a legelegánsabb?  …

Magyarok a nagyvilágban…, magyarok a Divat “nagyvilágában”

Hogy ki Ő?                       Mit tudunk Róla?                               Miért nem tudunk Róla?!

Eva Franco magyar. Erdélyi származású. Kislánykora óta él Amerikában és kislánykora óta érdekli az öltözködés és a divat.

A NEW YORK’S FASHION INSTITUTE OF TECNOLOGY-n végezte tanulmányait, majd Párizsban folytatta. Napjainkban Los Angelesben él, és rendszeres résztvevője a hírességek társasági összejöveteleinek. Boltja van Los Angelesben, Londonban és Párizsban, kollekcióinak bizonyos darabjai megvásárolhatók Amerikában az Anthropology ruházati áruházlánc üzleteiben valamint online is.

Kifejezetten a nőies, letisztult vonalvezetés jelemzi, melyet helyenként geometriai formák törnek meg, tesznek érdekessé.

www.evafranco.com

Csodákra leltem…

Sajnos nagyon kevesen tudják, hogy nem csak zseniális divattervezőink vannak, hanem cipő és táska tervezőink is! Magam is birtokosa vagyok egy ilyen cipőnek és tervezem gyűjteményemet más csodadarabokkal gazdagítani.

Illés Kati cipői visszarepítenek az időben, az egyedi stílus és formavilág egyszerre izgalmas, modern és konzervatív. A gondos részletességgel megálmodott darabok viselés közben kelnek igazán életre és kölcsönöznek viselőjüknek magabiztosságot. A kényelemről nem beszélek, mert az alap a Katinál. Ha igazán egyedit szeretnénk, a megfelelő alkalomra és az ott viselt ruhához lábformára tervez cipőt a megrendelőnek.

Vágó Réka a másik általam igencsak csodált tervező! Sajnos saját darabbal még nem rendelkezem, de csak időkrízis miatt! Ez mindenképpen egy sürgősen pótolandó hiány! A weboldalon minden kollekció, minden darabja lenyűgöző, de a Cinderellá-nál leragadtam… Az KELL nekem! Már ha kapható még…

Aztán rátaláltam a Vágó Réka által tervezett Tisza cipőkre, és az is KELL. Igaz, hogy egy bennfentes szerint “már nem fogok tudni szerezni”, de ezt a Rékától szertném hallani!

Atalai Zita. Cipőszobrok, szoborcipők. Mindenből csak fél pár…, kiállításokra…