Úgy tűnik, ma már bárki írhat bárhol, bármiről!

Mi sem jobb példa erre, mint az Index.hu-n megjelent Markó Barbara közlemény a Manier péntek esti bemutatójáról. Nagy kár, hogy az esti alma evés és kávé ivás helyett ( amitől a “magyar haute couture” értelmezhetőségét várta) nem látogatott el valamelyik általa említett tervező szalonjába, hogy belepillantva egyetlen ruhadarab elkészítési folyamatába, értelmet nyerjen számára a “magyar haute couture”.

Igen, máris a Karafiáth Orsi “halványrózsaszín tollturbánjánál” megbukik a szerző, nyiltan vállalva kifinomultságának hiányát… Anikó ruhái a legkevésbbé sem “hordhatatlanok”, csak kell tudni őket viselni valamint része kell lenni annak a közösségnek, ahol a magyar tervezők darabjai értéket képviselnek a külföldi designerek Magyarországon kapható második vagy harmadik vonalbeli termékeivel szemben. Már amennyiben tudja a kedves szerző ezeket a divatipari sajátosságokat…

Kiváncsivá tett, hogy mi alapján kategorizálta az ott lévő embereket “operarajongók táborán kívül rekedteknek”? Hogyan veszi ezt a bátorságot, amíg nincs birtokában a meghívottak listájának és az azon szereplő emberek zenei ízlésvilágának?

Kedves Barbara, amíg Ön kint állt velünk, addig az operában előadás zajlott! Miért nem ott volt? Biztosan jobban érezte volna Magát!

További apróság, nem “műfű” borította a kifutót, hanem élő gyepszőnyeg! Meg lehetett volna tapintani.

A többi, hasonlóan gyenge lábakon álló “kedvességekbe” csak azért nem mennék bele, mert nincs kedvem az Önhöz hasonló divatvilágban járatlan amatöröket oktatni!

” A kusza varrások ornamentikája az óvodás koromat idézik, anyukám a játszótéren széthasított nadrágjaimat hasonló színes mintákkal foltozta egybe.”( Markó Barbara)

Kár, hogy ez ennyire meghatározta az Ön lelkivilágát…

Tudja, kik álltak ott a “műfű”-ves kifutó körül? Akiknek vettek óvodás korukban új nadrágot a széthasított helyett…